Tarka lepke

A reggeli ébredés után az ember lányának
egyből rohangálni támad kedve. Rohangál fel-le
a szobák között és közben karjait oldalra
tartva legyezget. Anya megkérdezi:
- Mi vagy Te? Egy madárka?
Pici lányom megáll, tágra nyitja a szemét
- úgy, ahogy azt csak ő tudja -,
majd a világ legtermészetesebb módján
pontosít:
- TCINKE!

Anya azt mesélte, hogy előző nap a böcsiben,
amikor a lurkók együtt kimentek az udvarra,
akkor négyen - a mi lányunk is! - körbeálltak egy
tócsát és elkezdték botokkal püfölni. Pár perc
után már úgy néztek ki, mintha meg is hemperegtek
volna benne.
Kicsi lányunk is végighallgatta az elbeszélést.
(Persze félrevonultan, játékot mímelve.) Amikor
a történet befejeztével hozzá hajoltam és
meggyömöszöltem és elmondtam neki, hogy
- Hallom tegnap a bölcsiben rosszalkodtatok!,
akkor ő, elfoglaltan, csak ennyit válaszolt:
- Én nem!

Na, most lehet neki hinni, vagy sem?
Viszont ha nem, akkor most ő TCINKE, avagy sem?

Mindig szerettem volna olyan otthont teremteni, ami
olyan ... igazán otthon. Ahol jó lenni, ahová vágyik az ember,
ha már régen nem járt ott, ahol biztonságot talál a mindennapokban.
Az OTTHON persze nem csak a falakat jelenti, hanem azokat
is, akik benne élnek. Ahogy élnek.
Reméltem, hogy ha egyszer majd gyerekem lesz,
ő mindenképpen megérzi majd ennek a jelentőségét.
(Mert az én szemem még mindig csak a hiányzó
elemeket látja - ide még egy bútor majd, ott is
ki kellene festeni..., az meg, hogy a családunk
ott él, ... az olyan természetes.)

Pici lányunk már a beszéd kapujában áll.
(Mit, áll? Száguld át rajta!)
Szavakat ismétel, kreál, gajdol.
Tegnap megfogalmazta az első szókapcsolatot
is. Amikor elege lett a bölcsiből, akkor
komolyan bólogatva jelezte, hogy "Megyek haza!"

Örülök. :-)

"Fantasztikus dolgok történnek mióta megszülettem.
Itt van például az autó. Kicsit bonyolultabbnak
tűnik mint az ágyam, de lényegét tekintve ugyanarra
való. Nagy nehézkesen begyömöszköl az ülésbe
anya, vagy apa, aztán ők is beszállnak és akkor
én tudok aludni.
Egy dolgot viszont megfigyeltem. Ha felébredek és
kivesznek, mindig máshol vagyok, mint amikor bekászálódtunk.
Beszállás, szem lecsukása, szem kinyitása (egy villanás)
és máris a nagyiék állnak melletünk.
Csoda izgi. Igaz, az nem egészen tetszik, hogy a trükk
kezdetekor kiszámíthatatlan, hogy hol ér véget.
Ezen még dolgoznom kell. Talán erős torokhangok
ütemes kiadásával, erőlködéstől vörös fejjel és
kerek könnyek kipréselésével befolyásolni tudom a tér-idő
hálót úgy, ahogy nekem tetszik..."

Mi van, ha Ő tud beszélni és mi nem?
Mi van akkor, ha az ő nyelve A NYELV és
mi pongyola magyarságunkkal csak az ősi
mindent leíró és mindent megmagyarázó
ŐSANYANYELVET másoljuk sután.
Nem értjük mit mond, ő viszont érti minden szavunkat.
Válaszol is rá. Akkor viszont meg vagyunk lőve, mert
annak amit mond, "nincs értelme".
Pedig próbálkozik. Egyszer, kétszer, háromszor is.
Aztán magunkra vessünk, ha nem értettük meg,
hogy ő most ki fogja próbálni, hogy a bögre
röppályája hasonlít-e a matricáéra...
Már megint a "ki tanít kit?" problémája.
Merjem elvenni tőle az ösztönös nyelv szavait
és erőltessem rá azt amit beszélek, vagy
gyenge agyammal próbáljam megkülönböztetni
a hangfekvéseket, az artikuláció magas
szintű variációit, amelyeket ő alkalmaz?
Persze, valahogy azért rendet kellene tenni a családban.
Ha mi anyával beszéljük a közös nyelvet, akkor
ezt neki is kellene...

Anya iPhone-ja nagy segítség.
Ha végképp nem lehet megnyugtatni a kisaszonyt,
akkor egy ritmusos sláger indításával egyből
bulihangulatot teremthetünk vele. De, ha a zene leáll, jól vigyázz!
A gyereknek hiányérzete támad és a felnőttektől ellesett
mozdulatokkal természetesen ő akarja újra előcsalni
a szórakoztató effekteket a masinából.
Egy gyors sikáló mozdulat az érintőképernyőn,
egy villám kattintás a készülék egyetlen látható
nyomógombján és...
A sógorom egyetemista. iPhone guru. Napok óta
próbálja megfejteni a JJY elnevezésű, kitörölhetetlen
mappa keletkezésének titkát. A mappa tartalmazza néhány
oda áthelyezett alkalmazás ikonját. Kicsit kényelmetlen,
hogy JJY egyáltalán van. De van. És úgy látszik marad is.
Hacsak leánygyermekem nem veszi kezelésbe...